2014. április 22., kedd

Minecraft Szerverélet 2. rész - Legend Crafters

A Minecraft Szerverélet 2. részében a Legend Crafters szerverre látogattam el és bár úgy gondoltam, hogy nem lesz olyan jó, pozitívan csalódtam, mert sok dolgot lehet benne csinálni. Rengeteg Event, Warp és hasonló nyalánkságok vannak rajta.


Először nagyon elvoltam veszve, hogy mi is van, mert olyan bőség zavara uralkodott, hogy "Jézusom". Aztán szépen lassan kitapasztaltam mindent, hála az adminok munkájának akik odafigyelnek a játékosra.

Mikor a telkemet megtaláltam megnéztem hogyan lehet munkát vállalni. Nos egy munka pluginnal, melyben favágó, bányász és azt hiszem halász van, de ezek mellett még egyest más.

Természetesen bányászni bányában lehet, de már kicsit szét van barmolva. Legalábbis amikor felmentem olyan volt, nem tudom változott-e azóta valamit. A kővel nem volt gondom, mert több, mint kétezer követ szereztem egy aukciós pluginnak hála. Ezzel el lehet adni vagy lehet venni. A fát könnyebb volt már kitermelni, mert a csemetét nem kellett visszaültetni, hanem amint kivágtad a fát, már ott is volt a csemete.

Több mindent nagyon nem tudok elmondani a szerverről és ez teljes mértékben az én hibám, ugyanis az internetszolgáltatóm eléggé szorongat. Amennyiben több információt akar a fenti linken találhatsz még dolgokat, valamint a szerver IP-t is megtalálod.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése